Trócsányi: alapjaiban megváltozott a magyar jogrendszer (2. rész)

Az igazságügyi miniszter szerint a kormányzati ciklus végén elmondható, hogy a magyar jogrendszer alapjaiban megváltozott: megújultak az anyagi és eljárásjogi kódexek.

Márton-napi Libadalom rendezvény Etyeken

Márton-napi Libadalom rendezvény Etyeken.

Áder János köszöntötte a száztíz éves Sinoszt (2. rész)

A magyarországi siketek és nagyothallók közösségeit bátor és bölcs "felfedezők" hozták létre, ilyen ember volt Cházár András, aki hazánkban először alapított iskolát a siketeknek.

Fidesz: az MSZP és a DK pártkasszájába kerülhettek az Altus által Czeglédy cégének utalt összegek

A Fidesz azt gyanítja, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) pártkasszájába kerülhettek azok az összegek, amelyeket az Altus Zrt. átutalt a költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) cége részére.

Fidesz: elég volt az intézményesült uniós politikai zaklatásból (2. rész)

Elég volt az intézményessé vált politikai zaklatásból, amelyet az Európai Unió Magyarországgal szemben gyakorol - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

Áder János köszöntötte a száztíz éves a Sinoszt

A magyarországi siketek és nagyothallók közösségeit bátor és bölcs "felfedezők" hozták létre, ilyen ember volt Cházár András, aki hazánkban először alapított iskolát a siketeknek.

Trócsányi: alapjaiban megváltozott a magyar jogrendszer

Az igazságügyi miniszter szerint a kormányzati ciklus végén elmondható, hogy a magyar jogrendszer alapjaiban megváltozott: megújultak az anyagi és eljárásjogi kódexek.

Az MSZP országos karitatív akciót indít

Az igazi segítség kis lépésekkel kezdődik címmel az MSZP karácsony előtti országos karitatív akciót indít - közölte az ellenzéki párt elnöke szombaton, Budapesten, a XI. kerületi Bikás parknál tartott sajtótájékoztatón.

Kihallgatja az ügyészség Gyurcsány Ferenc feleségét a Czeglédy-ügyben

A következő hetekben kihallgatja az ügyészség Dobrev Klárát, Gyurcsány Ferenc DK-elnök feleségét Czeglédy Csaba bűnügyében - olvasható az Origo szombati cikkében.

Fidesz: elég volt az intézményesült uniós politikai zaklatásból

Elég volt az intézményessé vált politikai zaklatásból, amelyet az Európai Unió Magyarországgal szemben gyakorol - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

Tuzson: a kommunizmus a dogmákhoz akarta igazítani az életet

A kommunizmus a dogmákhoz akarta igazítani az életet, és ez vezetett a diktatúrákhoz, az óriási mészárlásokhoz - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője szombaton Csömörön.

Szakértő: a francia diplomácia megint nagyon aktív

A francia diplomácia újra rátalált önmagára és erőteljes munkát végez a világban - mondta Szűcs Anita, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szombat reggel az M1 aktuális csatornán.